Egy régi fizikaórán történt diákcsíny.

Melyik a legfontosabb emlékképe általános iskolás éveiből?

A diákéletről szóló történetem több évtizeddel ezelőtt keletkezett. A helyszín egy falusi általános iskola 8. osztálya. Az eset egy diákcsíny.

Milyen osztályközösségbe járt akkoriban?

Az osztály ugyanolyan átlagos volt, mint az ország sok ezer felsős végzős osztálya. Talán abban tértünk el tőlük, hogy sehogy sem fértünk a bőrünkben. A 8. osztály 2. félévében kicsit féktelenekké váltunk az elégedettségtől, hiszen egy új iskolába, a középiskolába készülődtünk. Mint a legidősebb tanulói az iskolának sok diáktársunk példaképei voltunk. Mindenáron maradandót akartunk alkotni, hogy el ne felejtsenek bennünket, csak nem tudtuk, hogyan kellene ezt tenni. Hát ez lett belőle.

Hogyan merült fel a diákcsíny ötlete?

Emlékszem, a fizikát Pista bácsi tanította. A humor eszközét használta ahhoz, hogy ezt a számunkra nem érdekfeszítő tantárgyat megszerettesse velünk. Nem azt mondta, hogy az erő nagysága, hanem az erő "naccsága", mintha egy nagyságos asszonyra utalna, miközben valamelyik diáklány szemébe nézett.

Nagy járvány volt akkoriban, ezért néhányan vietnámi balzsamot hoztak, hogy a bedugult orrukat kezeljék. Ennek a kenőcsnek nagyon erős, orrfacsaró szaga van. A becsöngetés után elkezdett a kisördög mocorogni bennünk. Azt találtuk ki a barátnőmmel - aki szintén tanár lett később -, hogy kenjük be Pista bácsi asztalát ezzel a kegyszerrel. Mondanom sem kell, hogy a jelentés után az asztalhoz lépve rögtön megérezte a csípős szagot. Gyorsan el is kérte tőlünk a kis dobozt néhány feddő szóval, majd a tanári asztalra helyezte. Azt azonban tudni akarta, hogy ki volt az értelmi szerzője az eseménynek. Mi álltunk fel becsülettel, a barátnőmmel magunkra vállaltuk a rosszalkodást, mert ha kitalálója nem is, de szervezői mindenképpen voltunk. Miért mi? Talán úgy gondoltuk, hogy nekünk még nincs olyan sok csínytevés a fülünk mögött.

Ezután mi történt?

Persze nem hiába kellett Pista bácsinak az elkövetők neve, hanem azért, hogy az osztályfőnökünknek bepanaszolja órai viselkedésünket. A következő osztályfőnöki órán természetesen a fizikaóra volt a téma. Megnevezett és felállítatott bennünket a tanárnő, hiszen Pista bácsitól pontos információi voltak az elkövetőkről. Kaptunk hideget-meleget. Hogy gimnáziumba akarunk továbbtanulni, és a jellemzésünkbe ez majd belekerül, hogyan viselkedünk. De mikor megkérdezte, hogy ki volt még benne ebben a szemtelenségben, akkor szinte vezényszóra az egész osztály felállt. Mindenki egyesével magára vállalta a büntetést. Ez olyan megható pillanat volt, hogy mi is megúsztuk az elmarasztaló jellemzést. Bizonyára osztályfőnökünk megértette, hogy beért a csapatépítő munkája.

Hogyan tekint vissza erre a történetre évtizedek távlatából?

Azt hiszem ez a diákcsíny az évek alatt jelképes értelmezést kapott számomra. Vizsgázott ez az osztály összetartásból, a közös felelősségvállalásból, az egymás iránt érzett szeretetből és kölcsönös bizalomból, együttérzésből. Egyszer így én is átélhettem a Holt költők társaságát.