Interjú Bátori Hannával és Csatlós Virággal.

Tulajdonképpen a gondolatokból tudunk alkotni"

Ez az iskolaújság számára lesz, úgyhogy meséljetek egy kicsit az olvasóinknak, mert lehet, hogy még nem ismernek benneteket.

Mi az, amit érdekesnek tartotok magatokról?

Virág: Én, személyesen, a képzőművészeti iskolában grafika és festészet tanszakra járok, ami,
mivel én csak hetedikben jöttem ebbe az iskolába, két éve tart. Magát a művészeti iskolát már
öt éve csinálom, és eleve nagyon szeretem a rajzolást, ezért nagyon szeretek itt is ezzel
foglalkozni. Nagyon jó és szeretetteljes tanárunk van, aki mindig segít nekünk, mindenben, és
bármikor fordulhatunk hozzá kérdésekkel.
Hanna: És őszintén megmondja, ha nem néz ki jól a rajzod. Én nem azért járok grafikára,
amiért Virág - ő azért jár, mert ezt nagyon szereti, tehetséges benne, és élvezi, amikor ezt
csinálja. Én viszont a jövőben szeretnék ezzel foglalkozni valamilyen munka által, például
építészettel.

Miért grafika, miért nem, mondjuk, színjátszás?

Virág: Azért, mert én úgy gondolom, hogy mindig is szerettem rajzolni, és amikor jött a
pályaválasztás ideje, akkor is gondolkoztam azon, hogy ebből is tanulok tovább, és ezzel
szeretnék foglalkozni. Tulajdonképpen ezért is járok grafikára, mert én egy művészeti
iskolába is jelentkeztem, ahol szintén grafika és festészetben tudok továbbtanulni. A további
tanulmányaimmal még nem tudom, hogy hogy s mint lesz, de mindenképpen szeretnék egy
olyan munkát, ahol tudom ezt használni.
Hanna: Én azért választottam inkább a képzőművészetit például a színjátszó helyett, mert
nem szerettem soha szerepelni. Az, hogy sok ember elé kiálljak bármit elmondani... Izgulok,
és félek, hogy elrontom. Amikor rám figyelnek sokan, akkor olyan, mintha meg kéne
felelnem mindenkinek. Ezért inkább a grafikát választottam - meg azért is, mert
szabadidőmben sokat rajzolok.

Ha valakinek gyengébb a rajztudása, neki érdemes lenne jelentkezni grafikára, vagy

lebeszélnétek róla?

Hanna: Szerintem érdemes lenne, mivel lehet, hogy most nem rajzol Picasso-minőségben, de
tudja fejleszteni ezt. És fontos az, hogy belül mi van, mármint hogy legyen eszed a
rajzoláshoz, és ne csak kézügyességed.
Virág: Nem az a lényeg, hogy művészeket faragjunk mindenkiből, és Gyula bácsi se azt várja
el tőlünk, hogy "márpedig tökéletes rajz legyen, vagy ne is járjunk oda", hanem...
Hanna:... hogy magunkat vigyük bele.
Virág: Például ő mindig azt mondja, hogy nagyon fontos a rajzoláshoz is tulajdonképpen nem
az, hogy "okosak" legyünk, de hogy gondolkodni tudjunk. Mert tulajdonképpen a
gondolatokból tudunk alkotni. Szóval nem azt mondom, hogy mindenkinek ajánlom a
művészetet, de hogyha valaki ezt szeretné, és tényleg komolyabban foglalkozik vele, akkor
érdemes neki is.

Virág, neked van tapasztalatod az új környezetbe kerülésben. Beszélnél arról, hogymit

tartasz a legnagyobb különbségnek a régi és az új iskolád közösségében?

Virág: A közösségen belül? Én Kunadacsról jöttem, és az ottani iskolában lényegesen
kevesebben voltunk, mint ebben. Az elsős osztályomban tizenketten voltunk, viszont később
jöttek-mentek, és most úgy tudom, kilencen vannak. Ez azért jó, mert az órákon a tanár az
egyes gyerekekre sokkal több időt tud szánni. Kevés rossz tanuló volt, viszonylag elég jó volt
az osztályátlagunk is, ott nekem is kiváló tanulmányi eredményeim voltak. Tulajdonképpen
mindenki barátságban állt mindenkivel, és az egész iskolában szinte mindenki ismert
mindenkit. Most, ebben az iskolában viszont vagyunk...
Hanna: 720-an.
Virág: ..., és egy osztályban vagyunk huszonhatan, és nem annyira jól kovácsolódik össze az
osztály. Nálunk van klikkesedés, és az előző iskolámban például ez nem volt. Külön vannak
inkább a fiúk, a lányok. Ez egy nagy iskola, ez azért vonatkozik a közösségre, azért ilyen,
mert nem tudunk mindenkire ugyanannyi időt fordítani, mint a másikra.

Hanna, mint tősgyökeres vásárhelyis, neked mi a véleményed? 

Nyilván közegben voltál majdnem nyolc évig.
Hanna: Ovi óta nagyjából igen, és amúgy fura belegondolni ebbe. Még így, hogy több mint
nyolc éve ismerem az osztálytársaimat, se tudok róluk sok mindent, mert valahogy, ahogy
Virág is mondta, nem foglalkozunk eleget egymással. Például a fiúk elvannak a lányokkal, de
úgy nem alakultak ki olyan szoros barátságok.
Virág: Nem is az a lényeg. Nem is azt szeretnénk, hogy mindenki legjobb barát legyen, csak
egy ilyen alapismertséget és kapcsolatot tartani.

Mi tesz egy jó rajztanárt?

Virág: Egy jó rajztanár nem azért van, hogy adjon egy lapot a kezünkbe és egy ceruzát, hogy
"rajzold le ezt meg ezt!", utána ad rá egy jegyet, és tovább. Azért van, hogy figyelembe vegye
azt, hogy tulajdonképpen miért csináljuk. Tőlem például Gyula bácsi mindig kérdezte, hogy
ebbe az irányba szeretnék-e továbbtanulni, és amikor még nem tudtam, és elmondtam neki,
akkor azt felelte, hogy "Jó, akkor olyan dolgokat kezdünk el rajzolni, ami már akkor kellhet,
sosem árt, ha azt is tudjuk, viszont akkor legalább nem kezdjük későn a felkészülést." Nekem
nagyon sokat segített, hogy figyel ránk végig, és nem csak azt mondja, hogy "ezt itt nem jó".
Mielőtt kirak egy tárgyat, odaül mellénk, és megmutatja, hogy ezt hogy rajzolná le. Viszont ő
nem azt várja el, hogy pontosan ugyanúgy rajzoljuk, hanem hogy saját magunk találjunk ki
egy olyan stílust a rajzban is, amit fel tudunk használni. Most kezdjük el saját magunkat
keresni a rajzon belül, mert lassan ki kell alakulnia a saját technikának.
Hanna: Az, hogy figyelembe veszi, hogy egy bizonyos diáknak milyen képességei vannak, és
ahhoz viszonyítja a teljesítményét. Nem kettőt hasonlít egymáshoz, hanem azt nézi, hogy
önmagához képest mennyit tett bele, tudott volna-e még.
Virág: Nem veszi figyelembe azt, hogy gazdagok-e, hanem azért foglalkozik a gyerekkel,
hogy mindenkit segítsen. Szóval nem fog külön ültetni, hogy "jó, veletek kedves leszek, mert
nekem nagyon fontos, hogy mit gondolnak rólam a szüleitek", mert mindenkivel ugyanúgy
foglalkozik.
Mindketten említettétek, hogy a képzőművészettel szeretnétek a jövőben is foglalkozni.

A továbbtanulást hogy képzelitek el ezek alapján?

Hanna: Otthon rengeteget rajzoltam, és egyszer csak eszembe jutott, hogy: "Milyen lenne,
hogyha egy házat lerajzolnék?" Lerajzoltam, és nagyon tetszett maga az ötlet, hogy házakat
rajzolok. Kitaláltam, hogy grafikára fogok járni, így a térlátásomat fejlesztem. Most
matematikával szeretnék továbbtanulni, mert nekem van egy célom: építész leszek, ahhoz kell
rajz és matematika-fizika.
Virág: Én a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumba jelentkeztem, ahol képzőművészeti
tanulmányi területre megyek. Ez azért jó, mert képzőművészettel foglalkozok ugyanúgy, mint
tulajdonképpen itt, ebben a művészeti iskolában is, és fejleszthetem a tudásom, valamint
megad egy alaptudást ahhoz, hogy a középiskola után is továbbtanuljak.

Voltak célkitűzéseitek itt, a nyolcadik év elején? Hogyha igen, sikerült azokat teljesíteni?

Hanna: Kitűnő leszek! (nevet) Csak próbáltam. Mindenben a maximumot nyújtom, vagy
próbálom azt nyújtani. Tényleg, ha megtudom, hogy holnap témazáró van, én nem azt
mondom, hogy: "Áh, második félév van, akkor kit érdekel, hogy egyes lesz, kettes vagy
hármas..."
Virág: Igazgatóit kapsz!
Hanna: Nem! Én akkor is tanulok, mert nekem fontos.
Virág: Nekem kimondott céljaim nem voltak. Mindenképpen törekszem arra, hogy a
nyolcadik év végét minél jobb átlaggal zárjam, ami félévkor sikerült nagyjából, szeretnék én
is jól teljesíteni. A célom még az volt év elején, hogy bejussak ebbe az iskolába, és nagyon
örülnék neki - mivel most még nem tudjuk a pontos felvételit - ha bejutnék.

Milyen eseményekre tud eljuttatni titeket a grafika?

Virág: A művészeti iskolán belül Gyula bácsi is több pályázatra nevez, amin mi is részt
vettünk, és van, amikor eredményesek vagyunk, de ez nyilván változó. És, hogy milyen
eseményekre juttat még el... Például könyvtárba (nevet). Ez az esemény, hogy interjún
vagyunk (nevet).
Kicsivel több, mint 60 tanítási nap van hátra, és nemsokára következik a ballagás.

Hogyan várjátok a tanév végét?

Hanna: Én egyrészt nagyon várom, hogy elballagjak, de izgulok, hogy milyen lesz az új
osztály. Félek, úgy tőle, és várom is.
Virág: Nyilván én is örülök annak, hogy egy új életszakaszom kezdődik, új iskola, új
barátok... Lecserélem a régieket! (nevet) Viszont belegondolok abba, hogy én csupán két évet
voltam itt, de ez mégiscsak az utolsó évünk. Még ha nem is voltunk mindenkivel barátságban,
de akkor is, mikor visszaemlékezünk, hogy: "Úristen, amikor ezen összevesztünk, milyen
gyerekesek voltunk!", akkor olyan rossz, hogy el kell hagynunk őket. Kicsit ilyen szívszorító,
hogy most ez egy végső búcsúzás, és ez nem olyan, hogy év vége, következő évben újra
találkozunk.
Hanna: Azért nehéz, hogy új iskolába megyünk, mert most megismertük a többieket, és
tudjuk, hogy ők milyenek. Ismeretlen emberekkel fogunk találkozni és egy osztályba járni,
hogyha valami problémánk van, akkor nem fordulhatunk az új osztálytársainkhoz, mert őket
még nem ismerjük annyira, mint a régieket.
Virág: Ez az izgalom legjobban a szüleinket fogja el, mert a középiskolában már megjelennek
azok a veszélyek, amik általában egy fiatalra leselkednek, beleértve a cigarettát, az alkoholt
meg a drogokat. És még hogyha mi úgy gondoljuk, hogy nem is, és a szüleink is úgy neveltek
minket, hogy nyilván ne alkalmazzuk ezeket a szereket, attól még a szülőt egy természetes
félelem és aggodalom elfogja. Milyen a gyereknek az első napja, be tud-e illeszkedni, ha
esetleg valaki felajánl az említett dolgok közül egyet, akkor azt el tudja-e utasítani, fogják-e
piszkálni... Mi is már sokat hallottuk az osztályfőnökünktől, aki szintén aggódik értünk, hogy
mire vigyázzunk, és már a különböző tanárainktól is kaptunk egy-két tanácsot.
Köszönjük, hogy elfogadtátok az iskolaújság felkérését!